Blog 4. Ma este félálomban kérdeztél valamit. A kérdést értettem. Csak azt nem, hogy miért akkor és ott teszed fel. Azt kérdezted, tudom-e, mit jelentenek a betük. Itt a válasz. Ugy érzem, hogy pár hete elindultunk egy uton, Drága. És nem tudom, hogy hova fog vezetni. A szeretkezés valahogy minöségileg lett más. Nemcsak a testem elégül ki egyre jobban a veled töltött gyönyörteli órák alatt, hanem a lelkem is, a talán eddig soha be nem vallott vágyaim is beteljesülést nyernek. Megfogtad a kezem és vezetsz ezen az uton. Bár az irány ötletét régebben én vetettem fel talán. Vagy mégis te voltál? Nem tudom. De ugy tünik, neked kedvedre való ez az út. És nekem egyáltalán nincs ellenemre, hogy veled menjek. Amúgy meg... úgyis szorosan fogod a csuklóm... és vezetsz. Már az út elképzelése is izgalommal tölt el, Szerelmem. Tudom, hogy a vége maradéktalan gyönyör lesz. De az út maga minden alkalommal titkokat rejt. Elöre nem kiszámitható. Néha már a várakozás feszültsége is izgalommal tölt el, Drága. Nem tudom, hogy a következö pillanatban mi fog következni. Valami jól ismert? Valami, ami még sose próbált dolog? Döbbenetesen izgató ez a kiszámithatatlanság! És azon veszem észre magam, hogy már jóval az orgazmus elött ömlenek a könnyeim a titkok, a várakozás, a kiszámithatatlanság izgalmától. Köszönöm, Drága. Annyit mondtál pedig, hogy csak azt csinálod, ami neked jó. De az még jobb, hogy ez nekem is jó... Szeretlek. Kamaszkorom legszebb nyara. Tizenhetedik éves voltam. Nem történt azon a nyáron pedig semmi különleges, semmi, ami más nyáron ne lett volna. De minden nap olyan érzéssel indult ébredésnél, hogy valami más, mint eddig. Hogy valami különleges fog történni. Igy visszagondolva semmi nem történt. Zenét hallgattam, olvastam, néha moziba mentem. Mint más nyarakon. És mégis úgy maradt meg bennem, mint kamaszkorom legszebb nyara. Soha nem tudtam, soha nem értettem meg, miért... Azon a nyáron születtél, Szerelmem... Napok óta olvasok. Nem véletlen. És gondolataim, véleményem származnak belöle. ITT elolvashatod Édes. Régen irtam már ide. De ma megint nem vagy itthon. És fáj a hiányod Drága. Felidézem a tegnap estét... Nagyon tudod te, hogy mivel tudsz az örületbe kergetni. És a végletekig felizgatni... Fáj a testem minden porcikája, ha rágondolok. Annyira kivánlak Szerelmem. Látom magam elött az arcod, a csibész szemed, ahogy fölém hajolsz, a tekinteted ezer különleges izgalmat igér... Aztán megfogod a csuklóm és már tehetetlen vagyok, kiszolgáltatott. A Te kiszolgáltatottad. És várok... És élvezem a várakozás izgalmát. Most is látom a gyönyörü szemed... És sirni kezdek, mert annyira hiányzol. Olyan vagyok nélküled, mint akinek hiányzik a teste fél része. Csak félember vagyok nélküled Drága... Tudom, hogy a "MÚLT" még reménykedik. És tudom, hogy reménye alaptalan. Ha ezt elolvasná, talán megértené, hogy miért. A szerelmen kivül más is hozzád láncolt. Sok titkos kaput nyitottál ki a lelkemben, feléröl sem sejtettem, hogy léteznek. A titkok ajtaját csak veled tudom kinyitni. A mögötte lévö utat csak veled tudom végigjárni. Társam vagy a rejtélyes gyönyörben. Egyedüli társam. vissza varnyu