Blog 18. Francokat 3. Mindennapi keresztjeink Életem nagy részében képletesen szólva keresztre feszitve éltem .... A dolgok mindig legalább két irányba húztak, tépték az az akaratom, a szabadságom, érzelmeim, mindenem ... Bármerre fordultam, mindig csak nekem fájt. Küzdöttem a szüleimmel, mikor egyszercsak nem arra a pályára akartam menni, amit ők szerettek volna ... Aztán küzdöttem a messzi iskolában a nyomorék magány ellen, ami felfalt, összemorzsolt és egy kritikátlanul habzsoló zabagépet csinált belőlem .... Aztán vergődtem a képzelt és vágyott szerelem és szüleim jótanácsa közt. És még sorolhatnám, de minek ... Leginkább önmagammal küzdöttem ... Azt hiszem, hogy most már talán jogom van megválasztani azt a keresztet, amire önként várom a kiszegelést Mert a magam választotta "kereszt" nem terhes. És minden valódi kinja ellenére nem fáj. Végre örömöm lelem benne ******************************** Üveggolyó Miért van az, hogy én mindig mindentől félek? És féltem egész életemben talán ... Rá lehet fogni a sok csalódásra, ami ért, de az olyan könnyű megoldásnak tűnik ... Félek, hogy elveszitelek. Kiesel kezemből, mint üveggolyó melyre a buta gyerek nem vigyáz és ostoba arccal nézi, mint gurul egyre tovább ... (varnyu) ****************************** Szeretlek, Uram. Kivánlak. Már alig várom, hogy ölelj, szorits, tépj, csavarj. Kéjeddel mindig kiváltod kinomat. (varnyu) ********************************* Uramnak szavak kérdeztünk tapogatózva csak irás volt, nem szavak lelkünk összeért kezünk egymásért nyúlt és összekulcsolva maradt fogj ne engedj el félek nélküled már sehol nem jó csak a karodban veled (varnyu) ki vagy Te fény, miért érdemes élnem szó, mire jó hallgatnom bölcs, akit csodálhatok test, amit ölelhetek kéz, mely vezet az úton te vagy nekem (varnyu) (2009.07.22) Pókfonál Tapadós pókfonalak .... Befonják, bőréhez tapadnak ... Nem volt ez mindig igy. A nő visszaemlékszik a múltra. Élt, szabad volt tán, visszanézve bárki úgy gondolná. Szabad ... keserű szabadság volt az. Magányos. Harcban egyedül, vértek nélkül. Teltek a napok, az évek, a hazug szabadság mindennapjai. Élt, ha élet volt az egyáltalán ... Az emlékek egyedüllétből szövődnek. Már gyerekkorától. Sziget-emlékek. Egy hinta, egy kora nyári délelőtt. Szállt vele magasba, szállt, feje fölött az ég kékje. Egy csendes kisgyerek márványba vésett emléke. Szólt a végtelenről, a napról, a szélről. És igen ... szólt az egyedüllétről. Hat éves se volt még talán. De az a hintás délelőtt beleégett az agyába, kitörölhetetlenül. Egy másik emlék-sziget ... téli nap, a kert végében guggol, olvadékviz folyik előtte, mint kis patak. Számára akkor az is volt, egy mesebeli elvarázsolt patak, csillogó vizfolyam, mely a semmiből jön, a semmibe vész. Emlékszik, száraz ágakat szedett a téli udvaron, ágdarabkákat, melyből képzeletbeli rőzse gyűlt össze, tüzelni jó lesz ... száraz fűvel kötötte kéve a kis patak partján. Guggolt a földön, nézte a vizet, órák teltek számára, a gyermeki agy óráknak érzékelte a perceket. Később ... téli délután, az ablakon túl hópelyhek tánca ... nézte, nézte mozdulatlanul, egyedül, magányosan, társai csak a kavargó pelyhek voltak, kinn, túl az üvegen, túl mindenen ... Újabb kép ... kamasz már, a kamaszlány minden álmával. Nyári éjjel az udvaron ül, háta a meleg házfalnak támaszva, fölötte csillagok ragyognak az égen. A szomszéd kertben cseresznyefa, de most éjjel sötét, varázsos, rubin gyümölcsei nem látszanak. Az ágak között megcsillan a hold. Gondolatban egy más vidéken, más korban jár, egy holdsugáros éjszakán, egy szekéren fekszik, nézi a fákon átsejlő holdat, egy férfi karjába simulva, szerelmesen, viszonzott szerelmesen ... a férfi keze gyengéd, haját simitja, keze mellére téved, szája csókra éhes. A lány megadón hozzásimul ... és egyesülnek a szerelem ősi rituáléjában ... Itt szakadozott a a kép, a kamasz nem tudta akkor még, hogy is megy ez, tudása gödreit képzelete kitölteni nem képes. De a befejezés lelkében csakis boldog lehet. Késő van már ... magányos álmát félredobja, holnap vagy bármikor úgyis folytatódhat, a képzelet ugye végtelen? Szabad emlékek. És magányosak. Varázs-világában képzeletszülte szeretővel ... Pókfonál ... hol volt még akkor? Sehol. Most befonják, bőréhez tapadnak. Selymesek, de szabadulni nem engedik. Szolgalétbe fonják. Lelke szolga, de boldogabb még sose volt. A pókfonál karjában magánya ugyan hová lett? Semmivé. Boldog, biztonságos, áldott pókfonál. Benne békére lelt, és feltétlen, önmaga-feladó, gyönyörű szerelemre. És a magányos emlékeket lelkéből kisöpörve még jobban belesimul a fonalak ragadós ölelésébe. ----------------------------- Késő van. A nő, félretéve az emlékezést, lefekszik. A férfi álmában odafordul, átkarolja, lábát a lábán átveti. Az éjszaka forró, kánikulai nap maradéka. A nő homlokán verejték csillan máris. Nehéz lesz igy ebben a melegben aludni - gondolja. Aztán boldogan és megadóan elhelyezkedik a pókfonál-karok forró ölelésében. (varnyu) (2009.07.23) Szégyen ... Eldobott rongy, torzó az ágon, csupasz kőhöz simuló tenyér ... Most igy érzem magam. Ostoba aggyal kezem karommá zsugorodva markolnálak esztelen és jogtalan féltékenységgel, olyannal, mi lealacsonyit és megszégyenit. Vak voltam és vakságom miatt boldogtalan. Te tudod, miről beszélek és én szégyenlem magam. (varnyu) (2009.07.23) a lepke monológja miért nincsenek szintelen szavak, melyek nem látszanak értelmüket csak én tudom más ne lássa, nem akarom fél évszázad szintelen szavai valaha szinesek voltak szinük elkopott, fényük halott néha leporolom, de minek úgysem hallja, úgysem érti akinek mondom ... (varnyu) (2009.07.25) De jó is lenne De jó is lenne nem könnyen dühbe gurulni ... és nem felfalni önmagam a kényes virágként melengetett indulatok kiméletlen fogaival. Világéletemben pesszimista voltam ... saját magam teszem tönkre vele az életem. És a mindennapjaim ... Elvileg van eszem ... Mondom, elvileg. Mert gyakorlatilag meg szerelmes vagyok. Nap mint nap arról a rohadt szikláról ugrálok. De azt nem vettem még észre, hogy tollasodna a hátam .... Hol is vannak azok a szárnyak??? Asszem, igen kicsike kutya lehetek. Ennek fejében viszont tudok harcolni, ha kell. Az egész felnőtt életem abból állt. Szeretnék a végén győztesen megpihenni. Ha egyszer erőfölénybe kerülnék az élettel szemben, hát hülye lennék én azt feladni holmi erkölcsi széplelkűség miatt . Hogy is van az a mondás? Ja igen. Az erősebb kutya baszik. (2009.07.25) A szubmisszivitás tagadása Szerintem sokkal több a szubmissziv nő, mint aki ezt felismeri és be is meri vallani magának .... És ezt épp a blogolás alatt szerzett tapasztalataimra alapozom. Nem azt értem szubmisszivitás alatt, amikor a gyenge, megfélemlitett, anyagilag megzsarolt nő feladja önmagát, befogja a száját és még tán azt is eltűri, hogy a pasi néha hülyére verje. És ezért vagy azért, de nem mer ellene tenni semmit. Mert fél. Akár fizikailag is. De lelkileg mindenképpen. És manapság már az anyagi szempontok is nagyon sokat számitanak ... Én a szubmisszivitást itt a BDSM-ben használt értelemben gondolom. Máshol is irtam már blogot - azóta töröltem - és oda is tettem fel ilyen jellegű képeket. És megdöbbentett a sok, félve leirt, csak nickek védelmében felvállalt vallomás: nagyon sok nő irta a kommentekben, hogy neki bizony valamiért tetszenek ezek a képek, valahogy izgatóak a számára, netán már fantáziált is ilyenekről csak nem merte senkinek sem mondani ... (2009.07.25) Csak egy telefon ... - Egyszer kifektet engem ez a gyerek ... néha már azt gondolom, hogy nem normális. Régen úgy kellett kirángatni a fürdőszobából, mert annyit piperészett, most meg úgy kell rászólni, hogy Csillagom vettél már tiszta trikót, vettél már tiszta alsót?? És nem hajlandó egy normális ruhát magára venni! Ott is igy viselkedik? Ennek nemhogy megjön, hanem inkább már elmegy az esze ... A telefon egyik végén egy anya neheztelő hangja. A másikon egy nem épp diplomatikus válasz: - Hááát ... már én is gondoltam rá, de nem akartam Neked szólni, mert pénztártól való távozás után ugye ... Huncut nevetés válaszul. - Azt se tudom, hogy erre a gyerekre mennyi garanciát adtak annak idején, de már biztosan letelt. Most már mindketten kacagnak. És a beszélgetés végén arcukon cinkos mosollyal teszik le a kagylót. Az egyik nőnek hirtelen régi kedvenc könyve jut eszébe. Gerald Durrell A halak jelleme. És annak egy mondata a könyv első oldaláról: "Ez az ember nem normális". Ezt hosszó évek tapasztalatai alapján a családja állitotta a neves iróról. A nő mindig szerette az ilyen "nem normális" embereket. Sokkal, de sokkal szórakoztatóbb velük az élet, mint a hétköznapiakkal. Ekkor felötlik benne még egy könyvcim: Családom és egyéb állatfajták. És hangosan nevetni kezd ... (varnyu) (2009.07.25) Neked kérlek, ölelj, szeress szolgáljam kéjedet inkább birtokolj Te, mint én Tégedet én ostoba vagyok, tudatlan két kezemmel markolnálak óvatlan birtoklási vágyam esztelen nagyon nehéz megváltozni kegyetlen és képtelen okosan szeretni nem tudok kérlek, fogadj el ennyi vagyok csak szeretlek esztelen mig meg nem halok (varnyu) (2009.07.25) kérlek ... Szeretnék Neked megfelelni, de mostanában úgy érzem, hogy egyáltalán nem tudok. Nem tudom, hogy mit rontok el. Csak azt érzem, hogy tehetetlen vagyok, semmi nem sikerül. Elkeseritő. Értéktelennek érzem magam. És erre valószinűleg úgyis az lesz a válasz - ha olvasod - hogy ne Neked akarjak megfelelni ... De nekem Te vagy a fontos. És nem önmagam. Biztos nem érted, biztos, hülyén próbálom elmondani ... még ebben is én vagyok a tehetetlen ... Pedig mennyire szeretlek. És mégis azt érzem, hogy még ez sem elég ... Hát mit tegyek még, kérlek, mondd meg nekem! Ne hagyj ebben a bizonytalanságban, mert teljesen felőröl már. Állandóan csak jár az agyam, de nem jutok sehová. Egy nyomorult mókuskerékben érzem magam, próbálnék jobb lenni, normálisabb, hogy kikerüljek belőle, de Nélküled nem megy. Add a kezed, segits. Mindenhol fekete árnyakat látok magam körül, vérző testek és lelkek a szemem előtt ... én vagyok az, én vérzek. És nagyon fáj. Mostanában úgy érzem, hogy egyszer a saját félelmem, a saját szellemeim fognak megölni engem. És egyedül nem tudom elkergetni őket... Csak Veled. Segits nekem, Szerelmem! Kérlek, legyél Te nekem önmagamhoz a tartalék ... mert most nagyon elfogytam ... (2009.07.30) Tanácsok egy ostoba lepkének Egyszer már kikeltél gubódból, ostoba lepke. Nem mászhatsz vissza, lelked bárhogy szeretne. Tudom, a gubód jó volt, védett, biztonságot adott, de hiába keresed, már elvitték a csillagok. Ne félj a lepke-léttől, szállj, repülj. Használd ki, hogy csak az ég van felül. A gubód nincs, fogadd el, megsemmisült. Visszamászni nem tudsz, már csak a helye hült. Szárnyad van, te ostoba, földön hát ne mássz. Fogadd el: csak rád vár az egész világ. Most szállhatsz, szárnyaid el ne dobd, mert ha földön csúszol, a világ csak eltapos. Repülj, ostoba, mig élsz, most tiéd a világ, ne akkor, mikor már szárnyad elveszti hímporát. (varnyu) (2009.07.30) Csöndes délután A nő korábban jött el munkából. Nem volt olyan sok dolga ma. Hazament, engedett egy kád hűvös vizet. Egész nap meleg volt, jól fog esni a felfrissülés. Egy fél órát rászánt arra, hogy a hűsitő vizben kényeztesse fáradt testét. Jó volt pihenni ... Amikor végzett a fürdéssel, a férfi már aludt. Oda feküdt mellé, a férfi álmában felé fordult, átölelte.A nő simogatni kezdte a férfi kezét, jóleső fáradtság remegett a tagjaiban. Aludni kellene egy kicsit. Aludni ... nem aludni akart. Szeretkezni akart a férfival, hiszen ezért jött haza korábban. Ölelni akart, beleveszni a kéjbe. Lassan simogatni kezdte a férfi mellkasát, hasát, épp csak olyan gyengéden, hogy az álom határára csalogassa vissza. ************* - Ne! Drága, nem birom, most tényleg ne tovább! - a nő ölét már szinte egy egész ököl feszitette, úgy érezte, mindjárt szétszakad. Olyan jó lenne, ha egyszer tényleg beleférne a férfi ökle ... Tudta, hogy a férfi ezt már régen szeretné, bár sose beszéltek róla. A teljes birtoklás, amikor a férfiököl kitöltené. Boldog lenne, ha meg tudná ezt adni a férfinak. De nem megy ... ellazitja magát, amennyire csak tudja, de a fájdalom - ami már veszélyt jelez - kiragadja az álmokból. Ekkor mondja csendesen: - Ne, Drága. Nem birom tovább ... A férfi érti, nem is kell több szó. Fölé térdel, himvesszője a nő kitágult ölébe merül ... Utána csendesen fekszenek, a férfikéz birtoklón a szeméremajkakon. A nő szereti ezt a bizalmas, tulajdonosi érintést. Sajog a lába köze. Azt suttogja a férfinak: - Mocsok szemét vagy. - Nem is. - mondja kisfiús hangon a férfi. - De mocsok vagy. Teljesen szétbasztad a pinámat. - és ezt az alpári kifejezést a nő soha máskor nem mondaná ki, csak ilyenkor. Mert régen, még ismerkedésük kezdetén, az első virtuális szeretkezésük során a férfi használta ezeket a szavakat, igéretképpen. És ő olyan férfi, aki betartja az igéretét ... A nő visszaemlékszik, milyen izgató volt már akkor is ez a pár szó. És milyen izgató azóta sokszor a tett. Az emlékek ujra izgalomba hozzák és fájó öle ellenére kérlelni kezdi a férfit. - Drága, csak egy kicsit tedd még oda az ujjad ... És pár perc múlva a nő teste a sokadik orgazmus ritmusára vergődik a férfi gyönyört hozó keze alatt .... (varnyu) (2009.07.31) Annak, aki nem emlékszik az álmaira ..... Alszol. És álmodsz ... és nem emlékszel az álmokra ... De én sokszor vagyok fenn éjjelenként és hallom a nyüszitést, nyüsszögést, mint mikor egy kisgyerek álmában felsir az anyja után, mert szörnyek kinozzák ... Ugyan mit álmodhatsz Drága ... Nem tudom, mert Te sem tudod. Nem emlékszel rájuk. Milyen rémek kinozhatnak, ha még az emlékezés megváltó hatását is törli valahogy az agyad? Én legalább emlékszem a lidérceimre és éberen át tudom gondolni őket ... Neked még arra sincs lehetőséged. Zárkózott vagy. Csak töprengek, hogy segithetnék Neked. Milyen rémalakok lakozhatnak a lelked mélyén, amit a nem-emlékezet rejt el sötét takarója alá ... Ezen nem tudok segiteni. De egy dolgon tudok tán. Nem kérdezem meg többet olyan sokszor ( ha meg tudom tenni ... ) , hogy tényleg szeretsz-e. Mert úgy tűnik, hogy nem nekem van arra szükségem, hogy valaki számomra a szeretetét bizonyitsa. Ezután nem kérem a szereteted, hanem adom. Két marékkal. Van bennem annyi úgyis. És minél többet adok Neked, annál több marad nekem is belőle. Az a panaszosan nyüsszögő kisfiú ott benn ... a lelked mélyén ... nagyon szeretetre éhes. És elfogadásra. És békére ... Engedd, hogy megkapja, amire vágyik ... Fogadd el, amit tudok adni. Mert az önmagam vagyok ... Szeretlek. (2009.08.01) vissza varnyu